Points of you
Mi a Points of you és kiknek ajánlom?
A points of you, coaching módszert azoknak ajánlom, akik nagyon racionálisan gondolkodnak, ez a módszer fotóterápiás kártyák segítségével mutat rá az adott élethelyzet más aspektusaira, vagyis olyan megoldások jutnak eszünkbe, amire a beszélgetés előtt sosem gondoltunk.
A kártya nevét, úgy is értelmezhetjük, hogy „points of view” vagyis egy másik nézőpont. A hatás, illetve a lehetséges megoldások már a beszélgetések közben megszületnek. A folyamatot azzal is támogatom, hogy kérdésekkel segítek, hogy megengedd magadnak az új ötletek felbukkanását, félelem és szorongás nélkül. Az adott élethelyzetet ebben az esetben is könnyebben meg tudod oldani.
Mennyi ideig tart egy points of you konzultáció?
60-75 perc teljes figyelem, amit arra szánunk, hogy közelebb kerülj a benned lakozó megoldáshoz.
Mi történik a konzultáció során?
Megérkezel és csinálunk néhány ráhangolódó gyakorlatot, hogy megérkezz a napi rohanás után. Majd húzol néhány points of you kártyát, a témáddal kapcsolatban. Ezután olyan kérdéseket teszek fel, amik segítenek új szemszögből rálátni az adott élethelyzetedre. Lehetséges megoldásokról beszélgetünk, mert amikor benne vagyunk egy adott konfliktusban, akkor nem látjuk azt, hogy mennyiféle megoldás lehetséges. Azaz ránézünk azokra az elakadásokra, amik nem engedik, hogy olyan életet élj, amilyet szeretnél. Lehet ez önbizalom hiány, párkapcsolati konfliktus, stressz a munkahelyeden, vagy akár egy új életszakasz kezdete, ami félelmet, bizonytalanságot okoz benned.
Hány alkalom kell egy témára?
Minden életút más, mégis átlagosan azt mondhatjuk, hogy 4-5 alkalom már nagyon nagy változásokat tud okozni az életünkben.
Gyerekeket is lehet kezelni points of you-val?
Igen, lehet, bár egészen pici babákkal és kisgyerekekkel, úgy dolgozom, hogy az anyát kezelem és ezáltal a gyermek is jobban lesz. 8 éves kor körül már használhatjuk ezt a módszert. Első alkalommal azonban mindenképpen csak az anyukával dolgozom.
Mi van, ha nálam nem hat a módszer?
A Points of You módszer szinte kivétel nélkül alkalmazható bárkin. Ha viszont Te úgy érzed, hogy a személyiségéhez nem ez a módszer illik, akkor izomtesztelés segítségével pontosan meg tudjuk határozni, hogy neked most éppen erre a problémára melyik módszer (Kineziológia, Theta Healing) segítségével találunk a leggyorsabban megoldást. Természetesen az nagyon fontos, hogy Te is akarj változtatni, gyere el és tedd meg a következő lépéseket.
Mennyibe kerül?
Az idő alatt, míg ott vagy, csakis Rád és az élethelyzetedre figyelek. Ítélkezés nélkül, őszintén hallgatom, azt amit megosztasz velem. Segítek neked, hogy megláss olyan összefüggéseket, amik abban segítenek, hogy tovább tudj lépni. A kezelés 60-75 perces, melynek ára: 28.000 Ft/ alkalom, ha egy összegben szeretnéd befizetni a díjat, akkor 104.000 ft/4 alkalom.
Ha úgy érzed, hogy az életed valamelyik területén elakadtál, keress bátran és szívesen segítek hogy újra rátalálj önmagadra, és harmonikus, boldog életet élhess!
Szeretettel várom a jelentkezésed!
Újra összhangban, önmagaddal és másokkal!
Kérek időpontot